Nagymajtényi Plébánia

         Nagymajtény a nagykárolyi síkságon fekszik, Szatmár és Károly között. Jómódú, gazdag község volt Nagymajtény, a legtöbb telkes gazdája és gazdabirtoka neki volt (112), nagy kiterjedésû községi legelõin gulyák és csordák egész serege legelészett. Igen sok lovat is tartottak a nagymajtényi gazdák, kellett a mezõgazdaságban a teherbíró jószág. Mára már igen megfogyatkozott a hajdan gazdag falu, részben elnéptelenedett és szegényebb lett. A 2000 lakosú község lakossága most 500 és 600 között mozog, lakosai a kommunizmus évei alatt máshol keresték a boldogulást.

        A nagymajtényi impozáns katolikus templomtorony messzirõl látszik a szatmári rónán, a helység neve pedig régen ismerõs volt az egész Kárpátmedencében a régi Magyarországon, hiszen a “nagymajtényi síkon letörött a zászló, rászállt tollaszkodni egy fekete holló. Tépi sötét szárnyát, hull a tolla rája, síró kurucoknak gyászos kalpagjára, rongyos dolmányára”. Ez a dal még a 18. századból maradt ránk, a Rákóczi szabadságharc idejébõl, illetve a végérõl, amikor a ragyogó kuruc háború sok lelkesedéssel indult és egyik gyõzelmét a másik után aratta. De késõbb jöttek a nehézségek: a pestis megtizedelte a kurucok hatalmas táborát, a gyõzelmek után jöttek a veszteségek is. Elmaradt a külföldi segítség, megfogyatkozott Rákóczi serege és megfogyatkozott a kezdeti lelkesedés is. A nagymajtényi szõlõk alatt, a Korparéten aztán lehajlott a zászló, mert minden újabb vérengzés és háború reménytelen és felesleges lett volna. Ezt észrevette a kuructábornok Károlyi Sándor, és Rákóczi távollétében megkötötte gróf Pállfy Jánossal a szatmári békét 1711-ben.

      Történelmileg errõl nevezetes Nagymajtény. “Szatmár vármegyének legnevezetesebb helysége” – olvasom a megye történetében. A gyermekek az iskolákban ezt tanulták, és leginkább ezt tudták Nagymajtényról, hogy itt letörött a zászló, Rákóczi szabadságzászlaja. De a letörés után jött a lelki-szellemi újjáébredés, és különösen a gazdasági fellendülés és feltámadás Károlyi Sándor telepes falvaiban.

       A 18. század elején betelepült község aztán nagy fejlõdésnek indult. Rohamosan növekedett a lakosság száma, vele együtt a jólét, fejlõdött a gazdasági élet. Az 1864-es Schematismus szerint már 1100 lélek lakott a faluban.

       Borovszky Samu “Szatmár vármegye” címû könyve 1908-ban azt írja Nagymajtényról, hogy: “kisközség, 250 házzal, s 2000 magyar lakossal, a kik közül 1662 r. kath.,257 g. kath., 12 ref vallás. Határa 5764 k. hold.”

       Nagymajtény ekkor volt a legnépesebb s talán a legmódosabb, ekkor szabad gazdálkodási lehetõség mutatkozott. Különféle szarvasmarhacsordák mentek ki reggelenként az istállókból, százszámra legeltek nagy mezõin a ménesek és a csikók.

       Nagymajtény már 1334-ben volt megemlítve a “Regestrum Papale”-ban, vagyis a pápai tizedjegyzékben, amikor “Paulus Sacerdos de Mothin solvit 32 denaros” – Pál majtényi plébános 32 dénárt fizetett pápai tizedben. 1391-ben Majtény a Báthoriaké, akik 1417-ben újabb részt kapnak belõle. Ettõl kezdve az ecsedi urodalomhoz tartozott és annak egyik középpontja volt. Hozzátartozott Dob, Zsadány, Ombód, Amacz, Gilvács és Szentmiklós. 1490-ben “Maythen Oppidum” (Majtény város) néven szerepel. Ekkor a helység urai a Szántai, a Báthori, Bethlen és Rákóczi családok. A Báthoriak magvaszakadta után a királyi fiskus foglalta le 1609-ben. 1469-ben az okiratok egy Szent László tiszteletére szentelt templomot is említenek. Ezt a templomot Károlyi László és Ádám meg kellet hogy védelmezzék a török Ali basa ellen. Késõbb azonban, 1676-ban mégiscsak elpusztult a templom, csupán a csupasz falak meredeztek sokáig az ég felé.

      1698-ban 8000 forintért zálogba vette Károlyi Sándor Rákóczitól Nagymajtényt. Kellet Rákóczinak a pénz a kuruc sereg fenntartására és élelmezésére. Nem a háború végeztével kapta Károlyi Sándor Majtényt ajándékul, hanem már a háború allatt vásárolta meg Rákóczitól. A szatmári békét határában kötötték, mert Kismajtény akkor még Nagymajtényhoz tartozó puszta volt. A háborúk ekkor már nagyon megviselték a községet. Gróf Károlyi Sándor a még itt lakó kevés reformátusokat Ebesfalvára telepítette, és elnevezték Kismajténynak. Helyükbe Károlyi Sándor 1722-ben württembergi svábokat telepített. Amikor 1722-ben az elpusztult Nagymajtényt is megszállja a szorgos württembergi népcsoport, a helységben csak elpusztult és rogyadozó félben álló, náddal vagy szalmával fedett kis jobbágyházakat találnak. Még jó, ha ez is akadt, mert soknak ilyen sem jutott, s az elsõ telet egy magavájta földkunyhóban kellett átszenvednie. De találnak itt egy fedél nélküli régi téglatemplomot, egy viharvert toronnyal. Állnak a csupasz falak, a fedelét elhordta az idõ fergetege, gerendáit, szarufáit bizonyára eltüzelte a háborús napokban a fázó, didergõ nép. A torony bolthajtásos. Ide gyûlnek imára az 1500 km messzeségbõl érkezett telepesek, az új hazát keresõk, mert az õ régi hazájukban is kilátástalan lett az élet: svéd-francia betörések és nagy éhínség ûzte el õket dimbes-dombos hazájukból. 1720-ban Ulm és Biberach vidékén üresek a terményraktárak és magtárak meg csûrök. Az éhínség ott is szedte nap-nap után áldozatait. Itt Majtény körül nem kilátástalan a jövõ, remény ébred az újonnan érkezettek lelkében: érdemes lesz itt küzdeni, verejtékezni, hinni és remélni. Csak imádkozni tudjon az ember, ostromolni az Egek Urát, hogy segítsen, kell nekik a bolthajtásos templomtorony, ha nincs más hajléka itt az Istennek. Kell a kis harang is, amit Nagykárolyból kaptak ajándékba, bizonyára Károlyi Sándor gondoskodásábol kifolyólag.

      E régi templomnak és bolthajtásos toronynak a helyén áll ma az impozáns nagymajtényi templom Isten dicsõségére és az emberek lelki üdvére. Felszentelése óta 210 esztendõ telt el. Mellette áll a nemrég épült szép modern plébániaház.

      A szatmári béke szerzõje, Károlyi Sándor nemcsak jó hadvezér, hanem jó gazda is volt. Szomorúan látta birtokai pusztulását, a magyar falvak elnéptelenedését. Munkaerõt csak külföldön találhatott, a Nagyalföld és a Bánát falvai szintén üresen álltak. Csanálos és Fény után 1722-ben Nagymajtényt is benépesítette württembergi katólikus svábokkal. Éspedig:

1722-ben 37 család érkezett Majtényba

1723-ban 40       „            „                „

1724-ben 7          „            „                „

1725-ben 15        „            „                „

1726-ban 86        „           „                „

1727-ben 9          „            „                „

1728-ban 6          „           „                 „

1729-30-ban 7    „           „                  „

         Összesen 275 (?) család jött Majtényba, persze nem mind maradt a községben, sok család továbbment, míg megállapodott valamelyik községben. Nagymajténynak 115 telekje (birtoka) volt, ennek köszönhette nagy templomát is. A gróf megígérte nekik, hogy egyenlõ elbánásban részesülnek a csanálosi és fényi svábokkal. Búzát, vetõmagot, kenyeret, majd ökröket és teheneket osztottak ki köztük. Minden gazdának kimértek bizonyos területet szõlõnek, a szõlõvesszõt azonban õk kellett hogy kivágják a gróf nagykárolyi szõlõjében.

         A nagymajtényiak a következõ württembergi helységekbõl vándoroltak ki: Assmanshardt, Biberach, Englisweiler, Freyberg, Hurbel, Muttensweiler, Reute, Ringschnait, Aulendorf, Ingoldingen, Engenreute, Schussenried, Steinhausen, Strass, Weingarten, Ravensburg.

         Az elsõ családi nevek a következõk voltak: Geiger, Eberhardt, Speth, Wieland, Mayer, Reich, Kreiter, Hager, Steinbinder, Dorner, Hartmann, Thoma, Rittmiller, Gerster, Hekli, Jekli, Winkler, Hauler, Baumann, Maurer, Kinal, Wiesenhofer, Hermann, Kessler, Petz, Zimmermann, Wachter, Altvater, Kepp, Eberst, Rist, Amma, Gabriel, Schiess, Fischer, Felber.

        Károlyi Sándor rendezte velük a gazdasági feltételeket is. A velük megkötött szerzõdés alapján egy telek után az adó 4 rajnai forint volt, fél telek után 2 forint. Évente 15 napot kellett a jószággal a gróf majorsági földjein dolgozni. A munkanap napkeltétõl napnyugtáig tartott. Minden tavaszi és õszi vetés után kilencedet adtak (kilencedik kereszt búzát), és ezt õk kellett hogy kicsépeljék és a magot nekik kellett Károlyba behordani. Parancs volt, hogy a gazdagok a szegényebbeket ne zsarolják, ha mégis elõfordult, büntetésüket elnyerték.

          Egyházi viszonyok

        Amint láttuk, Nagymajtény már létezett és szerepelt 1332-ben a pápai tizedjegyzékben. Persze a 16. században a szomszéd helységekkel együtt, Majtény is elfogadta a protestáns hitet és plébániája elpusztult a Thököly vezette felkeléskor. Szent László tiszteletére szentelt temploma is elpusztult a török elleni harcokban és a Rákóczi-féle szabadságharcban. A svábok betelepedése után az elsõ katolikus plébános Faygel Pál volt, aki 1725-ben eltemette Fényen Szigeti Imrét, Mezõfény elsõ katolikus lelkipásztorát. A régi majtényi templom téglafalai még álltak, amikor jöttek a svábok, és a torony bolthajtása alatt istentiszteletet tartottak. Kaptak Nagykárolyból egy kis harangot. A majtényiak aztán 8 év alatt felépítették a pusztulásnak indult templomot. 1791-ben Úrnapján leégett a majtényi templom. A mostani nagy templom 1793 és 1797 között épült. Felszentelte Tájer György egri kanonok 1795 októberben. A tabernaculum (szentségház) Hám János püspök ajándéka, amit Klobusiczky Péter Bécsben készíttetett a szatmári székesegyház számára. A templomot 1923-ban, majd 1959-ben renoválták kívülrõl. Belsõ festése 1979-ben történt. Anyakönyvek 1724 óta vannak. A 1797-ben az akkori kegyúr, Károlyi József gróf a régi lelkészi lak helyett, amely a templom mögött terült elterülõ kertben állott, egy tágas lelkészi lakot épített. 1987-ben épült a mostani modern új plébánia.

       Harangok: A nagy harang 650 kg súlyu. Öntette az egyházközség Aradon Tf. Hönig mûhelyében. A második harang 580 kg, Bukarestben öntötték (Nicolae Spiranu). A harmadik 167 kg, öntötte Fr. Hönig Aradon 1938-ban.

        Nagymajtény lakossága 1808 óta:

        1808-ban 946 katolikus lelek

        1864-ben 1.060      „            „

        1904-ben 1.662       „            „    257 gör.kat. 80 ref.

        1912-ben 1.579       „            „

        1930-ban 1.509      „            „

      Az utóbbi években Majténybol is sokan elvándoroltak a városokba és Németországba. 2000-ben 517 volt a katolikusok száma. Gilvácson 70, Domahidán 89 a hívek száma.

      1902-ben 99 volt a keresztelések száma, temetés 74, és házasesketés 18 volt.

      Nagymajtényban 1804 óta a következõ plébánosok mûködtek:

1. 1332 Paulus plebanus (pápai tizedjegyzék)

2. Faygel Pál plébános 1725

3. Hagymássy János kanonok 1783-1806

4. Dubinszky Mihály kanonok 1806-1810

5. Dózsa Antal kanonok 1810-1846

6. Szabó Jozsef 1846-1849

7. Laza János kanonok 1849-1889

8. Haugg Leo 1889-1907

9. Czier Ferenc 1907-1923

10. Dr. Scheffler János 1923-1925

11. Kaufmann Gyula 1925-1927

12. Tillinger Ferenc 1927-1928

13. Zador (Czier) József 1928-1934

14. Fischer János 1934-1937

15. Diczig Béla 1937-1960

16. Gyulai Ödön 1961-1986

17. Hevele Imre 1986-1991

18. Mártin Lõrinc 1991-2002

19. Veres Attila* 2002-

*-kiegészítés

             Deportálás

     Nagymajtényt is 1945. január 3-án szállták meg az orosz hadsereg katonái, hogy elhurcolják a község színe-javát, felépíteni a háborúban elpusztult nagy szovjet birodalmat. Flesch Ferdinánd szerint 176 személyt deportáltak és 39-en haltak meg, Mock Gizella utólagos adatközlése szerint 232 volt a deportáltak száma, és 44-en haltak meg. A név után a születési évszám szerepel, a kereszttel megjelöltek meghaltak.

        (***névlista***)   

      Az a Nagymajtény, amely a középkorban a híres Báthory család ecsedi uradalmának egyik központja, késõbb pedig Károlyi Sándor egyik legnagyobb uradalma volt, amelynek a háború elõtt már 2000 volt a lakosa, mára elveszítette jelentõségét, hívei is megfogyatkoztak. Mindössze 517 ember tartozik a katolikus plébániához. Hogy mit hoz a jövõ nem tudni, de ha arra gondolunk, hogy valamikor, a 18. század elején épp ilyen kilátástalannak látszott minden, és mégis mi lett rövid idõn belül, nem szabad elcsüggednünk.

            A szatmári béke

      A Rákóczi-féle szabadságharc idején lassan reménytelenné vált a harcok további küzdelme. Ezt látva, Rákóczi igyekezett más módon segíteni hazáján és népén: külföldön próbált segítséget szerezni. Nagyon bízott a külföldi támogatásban, különösen a franciákéban, de segítséget nem kapott. Probálta kihasználni a nagyhatalmak egymás közti torzsalkodását, a politikai életben igyekezett harcainak és küzdelmeinek érvényt szerezni. Azok azonban, akik a nagy fejedelmet külföldön hiábavaló reményekkel kecsegtették, nem váltak hazája fellendülésének békeangyalaivá. Mérhetetlen károkkal járt volna a kuruc szabadságharc folytatása. Rákóczi kiment Lengyelországba segítségért, és megtette Károlyi Sándort hadai fõvezérévé. Mikor Károlyi látta, hogy semmi értelme a további harcoknak, a kuruc katonaságot nagyon megtizedelte a pestisjárvány, 1711. április 29-én gróf Pállfy Jánossal megkötötte a szatmári békét. Ebben minden kurucnak, magának Rákóczi Ferencnek is teljes amnesztiát biztosítottak, ha három hét alatt visszatér. Harmadnapra aztán, május 1-jén, kiment az egész békebizottság a majtényi síkra, a mai nagymajtényi szõlõk alá, ahol õket teljes fegyverzetben, lobogó zászlókkal 12 000 kuruc katona várta. Károlyi Sándor szemlét tartott felettük, beszédet intézett hozzájuk, amelyben ismertette a lefolyt béketárgyalásokat és elért eredményeket. Azután letette a király iránt a hûségesküt. Erre megszólalt a kuruc táborban a zene; lett nagy zászlólobogtatás, lövöldözés és örömrivalgás. Ünnepélyes hálaadó istentisztelet zárta be a nyolc évig tartó háborút. A katonák Te Deumot zengtek, és ki-ki hazament szülõfalujába családjához. Az utókor költõje érzelmes versben leírta a számára szomorú eseményt, amelyet aztán megzenésítettek:

Nagymajtényi síkon letörött a zászló,

Rászállt tollászkodni egy fekete holló.

Tépi sötét szárnyát, hull a tolla rája,

Síró kurucoknak gyászos kolpagjára,

Rongyos dolmányára.”

      Két ellentétes érzelmi világ hangulata: az egyik leírás szerint szól a zene, dörögnek a fegyverek, örömrivalgás, mert végre leszállt a béke angyala, és a háborút megunt katonák hazavágynak otthonukba. A másik oldalon pesszimista dalban sírnak a kurucok, a fekete holló gyásztollai hullanak, mert véget ért a „dicsõséges” kuruc háború. Bizonyára volt mindkét oldalnak csoportja és „pártja”. Mindezekre az eseményekre, negativ és pozitiv eshetõségekre érdemes ma emlékezni. Meg arra is, hogy az elpusztult vidék lassan ébredezett, magához tért halálos álmából és új élet indult szerte az országban.

      Forrás: Merli Rezsõ, Harminckét település története Otthonom Szatmár megye 16, 2002